Nem érezlek közel, de mégse vagy annyira messze mint gondolnám. Telnek a napok, a világ felgyorsul, de ennek ellenére én csak lassulok. Lassulok, mert csak beszélek és beszélek, de nem cselekszek. Azért nem cselekszek, mert nem érzem a változás szelét. Lehet Te érzed és készen állsz rá, de Tudom, hogy mélyen még mindig van Benned valami, amely a kulcs ahhoz, hogy közösen lendüljünk át ezen az állapoton. Egyszerre van benned harag, csalódás, és szeretet. Szeretet mindenki iránt és minden iránt, de képtelen vagy ezt részesíteni amikor sokkal nagyobb sebet ejtenek rajtad mint amekkorát el tudsz képzelni. Találtál kiutat, de valóban ez az egyetlen amivel tudsz igazából azonosulni?
Erre is csak azt választ lehet adni, hogy meglátjuk, majd ahogyan alakul. Igen tudom a sok fájdalom okát és azt is tudom miért jutottál el idáig, de mégis…felteszem a kérdést. Miért van az, hogy minden egyes képhez kell fény? Még ha nem is természetes, de mesterséges fény is fény. Ki kell taposni azt az utat, hogy megismerd ennek a varázsát is, de megéri.
Mikor csak az alaksorban másra figyeltem, hirtelen megláttam az ajtón beszűrődő fényt, amely mesterséges volt, de mégis volt benne valami vonzó, valami különleges. És amikor két ember elé áll akkor valami megváltozik. Hirtelen minden megtöltődik Élettel és muszáj megfagyasztanod a pillanatot annak érdekében, hogy ezt a hitet ne felejtsd el.
.
.
.
Köszönöm
@kun.anna.e -nak a collab lehetőséget és remélem közös munkák folytatódik!